
Állatkerti újdonság: Nyúllak a Parasztudvarban2012. január 20. A 2012-es esztendő első elkészült fejlesztése a háziállatokat bemutató Parasztudvar egyik új bemutatóhelye, ahol a nagyközönség a nyulakkal ismerkedhet meg. Ha állatkerti állatokról esik szó, a legtöbben egzotikus vadállatokra szoktak gondolni. A Fővárosi Állat- és Növénykert azonban régóta feladatának tartja a háziállatok bemutatását is. Ennek egyik oka, hogy a mai kor embereinek többsége – legalábbis a világnak ezen a táján – városlakó, így a közönség számára sok esetben a háziállatok sem annyira ismerősek, olykor még egzotikumot is jelentenek. Pedig az emberiség életében a háziállatoknak kiemelkedő szerepük van, helyes tehát, ha az állatkertek ilyen jószágokat is bemutatnak.
Az elmúlt napokban elkészült a Nyúllak a Parasztudvar nyugati sarkában. A saját erőből, házilag kialakított bemutatóhelyen elsősorban a törpenyulak különféle fajtáival, illetve változataival ismerkedhetnek meg látogatóink. Maga a házinyúl az üregi nyúl (Oryctolagus cuniculus) háziasított formája. Bár nyulakat már az ókorban is tartottak, kezdetben ezek inkább mesterségesen tartott, de nem háziasított állatok voltak. A háziasításra legkésőbb a középkor hajnaláig sor került, valószínűleg egyszerre több helyen is, de az egyik legjelentősebb háziasítási központnak a mai Spanyolország területét tartják.
|
|

|
Termékeink |
Üzleteink |
Szolgáltatásaink |
Rólunk |